Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a hatályos jogszabályok* értelmében, a 2021. szeptember 1-ét követően Magyarországon szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő minden vendég törvényben meghatározott személyes adatait a szálláshely-szolgáltató érkeztetéskor, okmányolvasón keresztül, a szálláshelykezelő szoftverében rögzíteni, majd egy tárhelyre, a Vendég Információs Zárt
Adatbázisba (VIZA) továbbítani köteles.
A rögzítendő adatok:
Az adatok rögzítéséhez a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő vendég az azonosításra alkalmas személyi igazolványát, vezetői engedélyét vagy úti okmányát a szálláshely-szolgáltatónak
bemutatja. Az okmány bemutatásának hiányában a szálláshely-szolgáltató a szálláshely-szolgáltatást megtagadja. Jogszabály felhatalmazása alapján a szálláshely-szolgáltató jogosult elkérni a vendég személyazonosító okmányát, a vendég pedig köteles azt bemutatni. Ennek elmulasztása vagy megtagadása esetén az eset megfelel annak, amikor a vendég nem jelenik meg a szálláshelyen a szolgáltatás kezdő időpontjában. Arra az esetre tehát, ha a vendég nem mutatja be az okmányait, a szerződésszegés általános szabályai, illetve a szállás lemondásának szabályai alkalmazandóak. Kérjük, utazását és érkezését a fentiekre tekintettel tervezze meg!
Szíves együttműködését ezúton is köszönjük!
*HATÁLYOS JOGSZABÁLYOK:
** harmadik országbeli állampolgár: a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény szerinti személyek
Vielen Dank,wie immer ALLES TOP, alle Wünsche wurden erfüllt! Sehr Hundefreundlich! Bis bald!
Gabriele ObendraufThis was our second time returning to the Belenus Hotel, and once again, we were not disappointed! It is a very cozy, friendly, and charming hotel with a superb little wellness area that perfectly crowns a weekend getaway, along with great food at every meal.
Flóra FejesWe have been to the hotel at least ten times! We go every early summer and at the end of November! We love it; the waiters greet us as familiar faces and always have a few kind words for everyone!
Loretta Várnagyné HorváthIt's no coincidence that we've been coming to this hotel for over 10 years. There's no request they can't fulfill. Friendly environment, attentive staff, family-like atmosphere, comfortable, clean rooms, and a relaxing, uncrowded wellness area perfect for rest and rejuvenation.
Ildikó BaanDas Hotel kann man ohne Bedenken weiterempfehlen! Vor allem die Verpflegung, Freundlichkeit und Aufmerksamkeit des Personal s, einschließlich Hotelleitung, ist kaum zu überbieten.
Birgitt Vandrey