Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a hatályos jogszabályok* értelmében, a 2021. szeptember 1-ét követően Magyarországon szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő minden vendég törvényben meghatározott személyes adatait a szálláshely-szolgáltató érkeztetéskor, okmányolvasón keresztül, a szálláshelykezelő szoftverében rögzíteni, majd egy tárhelyre, a Vendég Információs Zárt
Adatbázisba (VIZA) továbbítani köteles.
A rögzítendő adatok:
Az adatok rögzítéséhez a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő vendég az azonosításra alkalmas személyi igazolványát, vezetői engedélyét vagy úti okmányát a szálláshely-szolgáltatónak
bemutatja. Az okmány bemutatásának hiányában a szálláshely-szolgáltató a szálláshely-szolgáltatást megtagadja. Jogszabály felhatalmazása alapján a szálláshely-szolgáltató jogosult elkérni a vendég személyazonosító okmányát, a vendég pedig köteles azt bemutatni. Ennek elmulasztása vagy megtagadása esetén az eset megfelel annak, amikor a vendég nem jelenik meg a szálláshelyen a szolgáltatás kezdő időpontjában. Arra az esetre tehát, ha a vendég nem mutatja be az okmányait, a szerződésszegés általános szabályai, illetve a szállás lemondásának szabályai alkalmazandóak. Kérjük, utazását és érkezését a fentiekre tekintettel tervezze meg!
Szíves együttműködését ezúton is köszönjük!
*HATÁLYOS JOGSZABÁLYOK:
** harmadik országbeli állampolgár: a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény szerinti személyek
Vielen Dank,wie immer ALLES TOP, alle Wünsche wurden erfüllt! Sehr Hundefreundlich! Bis bald!
Gabriele ObendraufDas Hotel kann man ohne Bedenken weiterempfehlen! Vor allem die Verpflegung, Freundlichkeit und Aufmerksamkeit des Personal s, einschließlich Hotelleitung, ist kaum zu überbieten.
Birgitt VandreyWe stayed at the Belenus Hotel for the third time, and once again, we were not disappointed. It is a very pleasant, comfortable, and beautiful hotel. The staff is excellent and attentive to the guests' wishes. The food is delicious and varied, and the servers are very attentive and quick.
Kálmán SzabóThe quality of service was excellent throughout our four-day stay. The hotel staff were exceptionally courteous, the room was clean and comfortable, we enjoyed delicious food in the restaurant, and the wellness area was very relaxing.
István HorváthSehr sauberes Hotel, Essen sehr gut, Personal freundlich.
Hansbert Krenn